- Azért alakul ám köztünk lassacskán valami – mondja félénken, mert tudja, hogy szkeptikus vagyok. Aggódom, hogy összekeveri a valóságot az álmaival.
- Tényleg? Na! Elhívott randira vagy valami? – kérdezem, mert muszáj egyből kiértékelnem a saját szempontjaim szerint.
- Hát azt még nem – bújik ki, mint a szűk ruhából, de nem szól rám, amiért kényelmetlen vagyok.
„Na ugye”– gondolom elégedetten, és tovább vizsgáztatom, hisz van realitás, de ő nem ott jár.
- Akkor miből gondolod, hogy kölcsönös?
- Hát, nem is tudom... – feleli tanácstalanul. Beismerésnek veszem, bár még járnak a szemei, jár az agya. Egy valami jut eszébe, de nem is reméli, hogy elfogadom érvként:
- Például a dugás – motyogja – az valahogy nagyon jó vele.