Akkor vitt föl először a lakására. Egy ideje már tudtam, hol lakik, sőt egyszer, amikor ott ólálkodtam, sikerült is besurrannom a kapun. A gangos házak mindig barátságosak, különösen, ha üveges ajtók nyílnak a gangról. Itt azok nyíltak, és égett nála akkor a villany. Elképzeltem, amint az asztalnál ül, és odaképzeltem a kiló kenyeret is. Mindig lóbálva vitte az utcán, pedig a táskájába is befért volna. A nyirkos udvaron ácsorogtam fel-felpillantva, és a közelségére koncentráltam. Elhessegettem magamtól minden olyan gondolatot, melyben a másik széken is ült valaki. Azt mondtam magamnak akkor, hogy mindegy, lényeg, hogy közel lehetek hozzá, láthatom a fényt, ami körülveszi. A lánynak is világos hajat és világos bőrt képzeltem, és sötét szemeket, mint amilyen neki is volt. Tulajdonképpen a lány is tetszett, együtt is tetszettek, csak nem mertem bevallani.
Most viszont, ahogy mentünk fölfelé a lépcsőn, görcsbe rándult a gyomrom. Ő ment elöl. Magasföldszint plusz egy emelet. Hosszabbnak tűnt, mint az a pár hónap, mióta erre vártam. Egész pontosan láttam magam előtt megint azt a lányt. Biztos voltam benne, hogy ott fog ülni a konyhaasztalnál, amikor belépünk. Mindjárt átsejlik az alakja a vitrázson. Nem is féltékenység volt, egyszerűen csak félelem. Mindjárt belépünk, és vége.
- Végülis ez egy olyan Kékszakállú, amiben tárva-nyitva vannak az ajtók, sőt egyáltalán nincs is kulcsuk, mert lengőajtók. És folyamatosan lengenek - mondta válaszul arra, amit még a kapuban kérdeztem.
Aztán kinyitotta az ajtót, villanyt gyújtott és lerúgta a cipőjét, gondolom, mindig így szokta. Nem mutatott be a lakásának, ránk bízta. Az ajtóhoz közel álltam meg, onnan néztem körül: viseltes lakás volt, de a fal hófehér. A mozgását figyeltem a nagy előszobában meg ahogy a hűtőbe beteszi a tejet. Kis idő múlva megállt velem szemben, arra várt, hogy megszólaljak.
- Gyászolsz? - kérdeztem.
Meglepődött. Elgondolkodott, aztán vállat vont.
- Igen, talán - mondta.

Már sokadszorra sütöttem ott bundáskenyeret, mikor mutatott egy ultrahangfelvételt, amin még mind a ketten rajta voltak.

És nézd, én is az vagyok! Örülsz?

Légy torzszülött, hogy elfogadhassalak!

Reggeli közben néha megdöbbenek, hogy a kint mennyire közel van. Csak itt az ajtó, és egyből a túloldalán.
Nincs lépcsőház, nincs folyosó, nincs zárt udvar, se belső kert, sőt egyáltalán nincs semmilyen kert. Szinte gang sincs. Csak kilépek és egyből.
(Harmadik emelet.)

Kitépett egy lapot a füzetéből, letépte róla a kirojtosodást, és átlósan áthajtotta az egyik sarkot a szemben lévő oldalhoz. Így mérte ki a rövidebb oldal hosszát a hosszabbikon, hogy négyzetet kapjon. A maradék sávot letépte, aztán folytatta: másik átló, a négy csücsök középre és a többi. Kockás, pontatlan kétkéményes lett belőle. Mikor még csak a sótartónál tartott, eszébe jutott, mint mindig, a nyitogatós játék a színes pöttyökkel. Csináljon inkább olyat? Azzal üzenni is lehetne. Majd legközelebb, gondolta. A többiek azt hitték, hogy csak unatkozik, pedig ajándéknak szánta. De végül nem adta oda, mert eszébe jutott, hogy talán mégis inkább színes papírból kellene és pontosan.

Aki a legvastagabb dunyha alól is kihúz, aki a legszélesebb asztal fölött is átnyúl, aki az átlátszatlan üveg túloldaláról is integet. Én őt választom. Ha a zsák legaljáról kell is kibányászni.

Jó kedvem volt, sütött a nap, haladtam a munkával és minden. Aztán ráklikkeltem a mappára, amiben az ő fényképei voltak. Mindaz, ami addig kitöltötte körülöttem a teret, dimenzióvesztve feszült rá a képernyőre. A4-es hártya lett a szerelem.
Megfeszítteték, meghala és eltemetteték.
Furcsa rádöbbenni, hogy Jézusra hasonlít: ugyanaz a mély, mosolytalan szeretet. Ha már, akkor Tamás szeretnék lenni, megérinteni a megdicsőült testét, bejárni ujjaimmal az összes zugait. Nekem a boldogság mintha kevés lenne: csak nem látni és mégis hinni mégis. Mégis.

androgün: is-is vagy se-se? Is-is.

(Magyar Katolikus Lexikon > A > androgün (a gör. androsz, 'férfi' és güné, 'asszony' szóból): teológiai-ontológiai elképzelés, amely szerint az ember eredetileg kétnemű. Platónnál, Philónál, a gnosztikusoknál, a sztatyáknál, F. v. Baadernél, V. Sz. Szolovjovnál fölbukkanó spekuláció. - Összetevői: 1. A ffi és női jelleg kezdettől a lét két pólusa: az aktív-átfogó kezdeményező elv és a passzív-megőrző, amannak tartalmat és hatékonyságot nyújtó befogadó elv. A kettő közti feszültség azonosságként oldódik föl a szellemben, nem válik szét. - 2. Az, hogy az egyes emberekben szétválik ez a 2 pólus, arra mutat vissza, hogy valamiféle törés, szakadás állt be a kozmoszban. Baader szerint ez az Istentől való elszakadás kifejeződése, s így üdvösségi funkciója van. Cs.I.
LThK I:522.)

Azt álmodtam, hogy egyedül vagyok a színpadon. Közönség sincs. Minden fekete, minden mégis látható, mindennek szerkezete van. Egyedül én vagyok szabadon formált. Minden, ami fehér, az én bőröm. Megcsillannak a szőrszálaim.
Három perc. Ennyim van. Az első és az utolsó három perc. Három túlexponált perc. Három perc adásszünet, három perc néma tisztelgés, álló helyzetből hátra bógni, három perc, ameddig nincs térerő. És amíg nincs elektromágnesesség, addig az elméletek egyesítetlensége sincs: csak a pőre gravitáció, anyag és energia ekvivalenciája.
Álló helyzetből indulok. Teljes talppal nehezedek a talajra, a karjaim lazán csüngenek, kiemelem a mellkasom. Van tekintetem. Ez már a tánc. Ahogy állok, az már a tánc. Már a tekintet is a tánc. Álló helyzetből indulok. Ennek a három percnek én adom a ritmusát. Minden mozdulatom a föld vonzásából van kifaragva. Gradiensvonalakon kapaszkodom föl, potenciálfelületeken csúszom végig, erő ellenerő: én önmagam. Három perc. Ennyim van. Ezalatt (vagy soha) eltáncolom önmagam.

(Még nem kezdődött el, felébredtem. Már lement, csak nem tudom, mikor.)

Jobban szeretném, hogy rám is úgy nézzen, mint amennyire féltékeny vagyok, hogy rá úgy nézett.

A félelem a legnagyobb kísértés, a bátorság a második legnagyobb.

Megállt a zebra közepén és rám mosolygott, hiszen bringa, bringa. Ő barna volt, én szőke, ő gyalogos, én forgalom, ő idegen, én ismerős. Minden stimmelt. Visszamosolyogtam, aminek szemlátomást megörült. Szává, kérdezte. Erre viszont már válasz helyett csak véget vetettem a mosolynak és kerülgetve őt meg a többi gyalogost továbbgurultam. Vuzet tut szöl, hallatszott még a hátam mögül. Tut, motyogtam bele az ellenszélbe, tut, tut, tut, és mérgelődtem, hogy nem tudok ismerkedni.

Délután lyukat beszélt, éjszaka meg gyereket álmodott a hasamba.

Minden csoda három napig tart (nagyságrendileg). Most éppen megint vége van egynek. Egyféle csoda van: az ártatlanság. Gyászold meg, de ne bánd, hogy elveszett!

Menj bele! Legyen az mozdulat, szerelem vagy büntető eljárás, mindegy, csak menj bele!

Hosszú, egyenes, őszes barna haját mindig kibontva hordta. Sokat kirándult és belefeküdt a hóba is, a fűbe is. Két nagy terve volt az életben. Az egyik, hogy a párkapcsolata integráns részévé teszi a szexualitást, a másik, hogy megszereti az oviban a finomfőzeléket. Igen is meg nem is. A finomfőzeléket megszerette, csak éppen nem az oviban, és a párkapcsolatának integráns részévé tette, csak éppen nem a szexualitást.

Ma indult a Budapest-Bamako. Ma indult G Bamakoba. Azaz ma indult G, nem tudni, hova. Mennie kellett, mert menni kell. Ez persze így leírva semmi. Artemisz óvja útját!

Már majdnem elragadott engem is az információk áradata.
Már majdnem elhittem, hogy sokat tudok, ha tudom a történeteket.
Már majdnem eltévesztettem, hogy a mese cél vagy eszköz.
Már majdnem hozzászóltam egy beszélgetéshez.

kombó: kezdem felismerni magamban az erejét. és a magányát.

Csak odanyúlok, érzem, hogy kemény, és egyből megnyugszom. Ott van a mobilom a kis oldalzsebben.