Szirén. És még árbochoz kötöztetni sem kell magam, mert magától elhallgatott.

Nem kis munka volt megszületnie. Ösztönösen próbálta is sokáig elkerülni, bizonyára előző élmények tapasztalatait őrizte a viselkedése. Mint az ágynemű gyűrődéseit a bőr. Aztán csak megrepedt a magzatburok, elfolyt a magzatvíz, mennie kellett. A meglepetés akkor érte, mikor megszületvén körbehordozta a tekintetét, és Orbán Viktor gigantikus anyaméhében találta magát.

Van a vágy arra, hogy megértsenek.
És van a vágy arra, hogy félreértsenek: ahogyan értenek, amit kiolvasnak belőlem, az ne legyen rám igaz.

A mennyország talán csak annyi, hogy ha egyszer mindenki a legjobbat akarja, abból nem bontakoznak ki tragédiák.

Bagoly mondja verébnek. Persze. A bagoly olyannyira ismeri a nagy fejet, hogy a verébben már csírájában is felismeri.

Nincs rossz kedvem. A szomorúság, a sírás, a tanácstalanság nem rossz. Tartok most valahol. Jó lenne máshol tartani. Elmozdulni innen. Valahová, ahol többet adok és többet kapok. Most is sokat kapok, de úgy kapom, mint a gyerek: se kérni, se viszonozni nem tudom, csak mohón elfogadni. Beinni, mint a vizet a föld. Reményteli jövőm a fedezet.
Jó lenne része lenni a saját életemnek. Jó lenne, ha azt nevezném a saját életemnek, aminek a része vagyok. Jó lenne, ha lenne helye kívül is annak, ami belül történik. Jó lenne, ha annak a zaja, ami belül történik, nem nyomná el a külvilág zaját.
És jó lenne megtudni, hogy mi egy kapcsolat. Jó lenne hinni, hogy van kettenlét. Jó lenne, ha ez, ami most van, már a kettenlét volna. És az is jó lenne, ha kiderülne, hogy a kettenlét semmihez nem fogható azok közül, ami most van és ami eddig volt, hanem majd csak ezután jön el. Ez is jó lenne.
És anyának is jó volna lenni.
Jó volna tudni, hogy mi az erotika. Egyáltalán, hogy a test mi, jó volna előbb megtudni azt. Hosszú az élet, van még időm, jó volna tudni, hogy mi az erotika.
Jó lenne tudni, hogy mik a preferenciáim, és hogy a lehetőségeim mik, azt is jó volna tudni. Nem tudom, hogy hol van a valóság és az álmaim határa, hogy van-e köztük határ, azt sem tudom, viszont hogy azt szeretem-e jobban, aki van, vagy azt, aki nincs, azt jó volna tudni.
De mindent persze nem lehet.
Nem tudom, hogy jó kedvem van-e. És azt is csak sejtem, hogy értelmetlen a kérdés. Jó kedve van-e a betegnek szívátültetés előtt? És a donornak az van-e? Szívátültetés előtt állok, a saját szívemet fogom visszakapni. Ne félj, te gombafrizurás kicsi lány, ne félj, Lámpafej, ne félj, te kis donor! Bár elhagytalak, ott hagytalak a fényképeken, mint levedlett énalakú bőrt, de a szívedet most magamhoz veszem, annál is inkább, mert az enyém leállt. Most megmentheted az életem, ha megmutatkozol. Mozdulj, hisz élsz még, tudom! Olykor elkapok még egy-egy neked címzett mosolyt, tudom, hogy szeretnek, úgyhogy ne henyélj! Tudom, hogy csak tetteted, hogy halott vagy, de mint a rózsabogár, ha feldoblak, elrepülsz, és lehetséges világokról lehetséges világokra szállsz. Térj vissza hozzám, és ne félj! Testet kínálok, lakd be, szeresd meg! Ne félj tőlem, felnőttem azóta, és készen állok felnevelni önmagam.

Lassítasz. Talán véletlenül, sőt kényszerből. Máshol jártak a gondolataid, váratlanul értél egy asztalhoz vagy székhez: lassítanod kellett. Szál cigi, ez jut eszedbe. Konyhakredenc, tűzhely mellett gyufa, leülsz. Igen, persze, egyedül laksz. Velük voltál, de végre hazaértél. Egyre gyakrabban érsz végre haza. És végre, mondod, valahányszor elmész, még ha csak a boltba is. Kimozdulás. Ahogy fordítod rá a zárat, kívülről, önmagadra.
Most otthon vagy. Végre. Ez az otthonod, itt érzed magad otthon. Kislámpák égnek - nagy újabban nincs is -, barnaság vesz körül. Egy-két egzotikus fatárgy: kinéznek valahogy, felugorhat bárki. Persze megválogatod, hogy ki. Mi van, ha nem megy el, mi van, ha nem akkor.
Most biztonságban vagy. A bútoraid közt lelassulsz. Visszatér beléd - hálni, hisz későre jár - a lélek. Cigi. Tekinteted végigfolyik a falakon, miközben letüdőzöd a helyzetet. Ahogy hátrabillen a fejed, a szék, a cigarettát tartó kézfejed, diktálni kezd az egyensúlyod. Hasizom, lábujjhegy, asztalba kapaszkodó ujjak. Körmödön a lakk. Fújod és fújod és fújod kifelé a füstöt. Addig fújod, míg végre megpillantod a lassított felvételen önmagad. Na. Körbejár téged, nyújtja a kezét, te is nyújtod: először óvatosan szökellve, de aztán belejöttök, és aztán meg már őrült tempóban söriztek.
Koplalsz is persze, de a cigi. Rég gyújtottál rá.

Nincs egy rongyom, amiben elmehetnék egy olyan helyre, ahol vehetnék magamnak néhány rongyot.

A nagy vihar után, ami elmosta a múlni nem tudó
milliszekundumok hordalékát, ez maradt:

itt

A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöm.
A kisdedet.
Istengyermek, kit irgalmad táráráráráá
angyaloknak énekével táráráráráá
és mosolygón táráráá
könnyemet táráráráá
kiönti a fürdővízzel
táráráráráá

A tenyerén hordoz...

Add, Uram, hogy minden nap pontosan elteljen egy nap! Vagy ha ez megoldhatatlan, akkor legalább nagy viharral mosd el a múlni nem tudó milliszekundumok hordalékát!

Vajon mik vannak a táblákra írva abban a sivatagi útkereszteződésben, ahová ő most érkezett, és ahol valójában egyik útról sem tudja, hogy hová vezet? Ha legalább kiderülne, hogy melyik táblát ki tette ki! Mondjuk a lábnyomokat, gondolom, már rég elfújta a sivatagi szél, de a kézírásokat hátha fel lehet ismerni. A jó és a gonosz grafológiája.

Addig-addig mondta, amíg ő lett ennek a télnek a pedálja.

- Lett egy felismerésem, képzeld!
- Na.
- Rájöttem, hogy a virgács, az az a legnagyobb kibaszott alattomos geciség.
- Akkor ezért nem kaptam virgácsot?
- Ezért.
- Pedig már azt hittem, hogy annyira elégedett vagy velem.
- Elégedett? …És ha esetleg nem volnék annyira elégedett: nem bánod, ha még akkor sem bántalak?

Minden istennő más és más. Én például csak megyek az utcán, és pórázon vezetem a boldogságot. Jutalmat adok neki, ha kakil, aztán ahogy lehajolok egy zacskóval – szeretem megérezni a szagát.
Viccelünk, hogy száz forint egy perc, és gyerekeknek meg csak ötven, de valójában ingyen van a simogatás. Nem is az, hogy ingyen, hanem csak van a simogatás.
Teszem azt mellénk fékez egy merci, hogy szabad-e. Mit feleljek. Lefelé pillantok, madonna a kisdedre, hogy hát a boldogság döntse el, hogy mit szabad!

„Az összehasonlítás a gonoszság kezdete.”

Légy türelmes és sose várj!

Minden jót kívánt nekem, ahogy évről évre mindig. Odakérte magához a telefont, hogy ő is beleszóljon, bár egyre kevésbé hallja, és amúgy is tudhatom, hogy ha az egyikükkel beszélek, az a másik nevében is szól. Névnapom alkalmából minden jót kíván. És a jót az én saját elképzeléseim szerint értsem: ahogy szerintem nekem jó, tette hozzá.
Mintha most mondta volna először, hogy szeret. Legalábbis mintha most hallottam volna meg először. Vagy most lenne először igaz. Legalábbis most először volna remény.